szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Őrizetbe vették csütörtökön az iszlámellenes film, A muszlimok ártatlanságának készítőjét, Nakoula Basseley Nakoulát, mert megsértette a próbaidő feltételeit.

A férfit, aki Sam Bacile álnéven készítette az iszlám világban zavargásokat provokáló botrányos filmet, még 2010-ben ítélték el hitelkártyacsalásért, amiért 21 hónap börtönbüntetést is kiszabtak rá – írja a New York Daily News.

A szabadon bocsátásának feltételei között az is szerepelt, hogy nem használhat számítógépet vagy internetet a pártfogó felügyelőjének engedélye nélkül.

Azzal azonban, hogy Nakoula feltöltötte a YouTube-ra minimális költségvetéssel készült filmjét, súlyosan megsértette a próbaidejének szabályait. Összességében nyolc esetben vétett ellenük, többek között azzal is, hogy hazudott a pártfogó felügyelőjének.

Bírósági rajz Nakoula Basseley Nakouláról, a film készítőjéről
©

A bíróság azért is döntött őrizetbe vétele mellett, mert szerintük felmerült a szökés veszélye is. Nakoula ügyvédje azzal érvelt, hogy a börtönben védence súlyos életveszélybe kerülne a börtönbeli iszlám populáció miatt.

Az ügyész szerint azonban Nakoula egy megrögzött csaló, aki úgy készítette el iszlámellenes botrányfilmjét is, hogy a színészeknek nem árulta el, miben vesznek részt, ráadásul felidézte azt is, hogy amikor két évvel ezelőtt elkapták a férfit, 641 hitelkártyája volt, egyik sem a saját nevén.

Az 55 éves Nakoula Basseley Nakoula egyiptomi születésű kopt keresztény, aki még júliusban töltötte fel a YouTube-ra iszlámellenes filmjének, A muszlimok ártatlanságának 14 perces trailerét. A film Mohamed prófétát nőcsábásznak mutatja, és olyannak, aki gyerekeket molesztál, ami óriási felháborodást keltett az iszlám világban, valamint zavargásokhoz is vezetett, a líbiai Bengáziban pedig a tüntetők meglincselték Chris Stevens amerikai nagykövetet.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és mindennap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, támogassatok bennünket! Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk számotokra!